Találkozunk 2046-ban!

Bár ma este nem csak két legendás irányító, hanem két rendkívül erős csapat mérkőzik meg az AFC bajnoki címéért, nehéz elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy talán ez lesz az utolsó Brady-Manning párharc az NFL történetében. Csakhogy a két korszakos irányító már 17. alkalommal csap össze egymással, aminek következtében kevés olyan dolog van a játékosok közös múltjában és jelenében, amiről ne esett volna már szó. Ezért gondoltuk úgy, hogy mi nem történelmi visszatekintéssel, statisztikákkal, kvízzel vagy érdekességekkel vezetjük fel a nagy mérkőzést, hanem inkább a jövőbe tekintve tisztelgünk előttük, és elképzeljük, milyen lesz, amikor a két Hall of Famer 30 év múlva, már nagypapaként összefut egymással Cantonban.

manning-brady-17.jpg

- Apa, hideg van, mi bemegyünk a gyerekekkel!

- Persze Marshall menjetek, várjatok meg az előtérben. – válaszolja a magas férfi.

A nagy forgatagot egy pillanat alatt felfalja a kör alakú épület, és csak az idős pár álldogál tovább a cantoni parkolóban.

- Tényleg hideg van… – próbálja oldani a feszültséget a nő, bár ő is tudja, hogy hazudik. Igaz, hogy a háború óta a 18 fokos január is hűvösnek számít, de hol van ez a régi, havas telekhez képest, amiket mondjuk Denverben éltek át.

- Lehet, hogy el sem jön. 30 év hosszú idő. Ki tudja, azóta mi történt vele? – folytatja Ashley, de a férfi továbbra is csak az eget fürkészi. Óráknak tűnő percek peregnek le, mire megszólal.

- Megígértük egymásnak, hogy itt találkozunk. El fog jönni. – mondja a férfi határozottan. „Vagy legalábbis remélem.” – de ezt már csak magában teszi hozzá, amikor hirtelen sugárhajtóművek hangja hallatszik a távolból.

- Ő lesz az! – mondja a magas homlokú férfi és mosoly villan ráncos arcára.

hall-of-fame-canton.jpg

Pár másodpercen belül már látszik is a magánhelikopter, amely lassú ereszkedésbe kezd a parkoló felett. A landolást követően lenyílik a lépcső, és népes gyereksereg tölti meg a Hall of Fame előtti betonplaccot. Utoljára egy idős, ezüsthajú, de még mindig feltűnően divatos nő lép ki az ajtón. Pillantása azonnal összetalálkozik Peytonéval. A nő szomorú tekintettel nemet int, majd lejön a lépcsőn.

- Tom nem jött el. – mondja Gisele már távolról az idős párnak – Tudjátok, nehezen mozdul ki, amióta székben ül.

- Persze, megértem. – mondja Peyton, és egy udvarias mosollyal próbálja leplezni csalódottságát.

Hosszú bemutatkozás veszi kezdetés, mindenki kezet fog mindenkivel. „tudjátok, ő az, akiről nagyapa olyan sokat mesélt”, hangzik el többször is, miközben a csapat lassan elindul a bejárat felé.

- Hé, Omaha! – töri meg egyszer csak egy rekedtes hang a gyerekek csicsergését. – Ugye nem gondoltad, hogy ezt a bulit kihagyom?

Peytont évekig a hideg is kirázta ettől a hangtól, most viszont semmi sem tudta volna jobb kedvre deríteni. Próbál nem úgy tűnni, mint egy tini az első randevúján, miközben megfordul, de nem tudja elrejteni gyermeki örömét.

- Na, mi van Tom, te gyalog jöttél? – kérdi a tolószékben ülő embertől, aki hangosan nevetve gurul közelebb a lépcsőhöz.

- Tudom, hogy szívesen felvinnél az öledben, de elég az is, ha csak feltolsz a rámpán! – válaszolja Tom. – Én is fel tudnám hajtani magamat, de félek, hogy kivágom a kereket ezzel a sok gyűrűvel… - mondja, és a bajnoki ékszerektől csillogó kezeit a combjaira teríti.

- Valld be, régóta készültél már erre a poénra.

- Vagy 20 éve…

Peyton barátját tolva lép be az előtérbe, ahol ismét nagy bemutatkozás veszi kezdetét. Nem sokkal később a két család már teljesen összekeveredve áll a Dicsőségcsarnok félhomályában, ahol több száz fejszobor mered rájuk. A kisebb gyerekek a bronzba öntött arcok látványától megszeppenve el is bújnak az anyukák combja mögött, és csak félve araszolnak beljebb. A két idősebb asszony viszont mint ha csak telepatikusan egyeztetett volna egymással, szinte egyszerre szólal meg:

- Szerintem mi hagyjuk a fiúkat nosztalgiázni.

hall-of-fame-sculptures.jpg

A két öregnek válaszolni sincs ideje, olyan gyorsan szétszéled mindenki.

- Szerintem csak unják már a történeteinket, azért menekültek el… - szólal meg Tom. - Gisele nem is engedte, hogy az unokákkal nézzem vissza az utolsó meccsünket.

- Biztos azért, mert nem szerette volna, ha a gyerekek sírni látnak.

- Nagyon vicces… Ezt a humort a 2015-ös gyűrű mellé adták?

Peyton lassan lépkedve tolja át barátját a relikviaszobába. A sok-sok vitrin között viszonylag központi helyen egy 18-as Broncos és egy 12-es Patriots mez van kivilágítva, a New England-i igencsak viseletes. A két öreg némán bámulja egykori szerelését. Végül Tom töri meg a csendet:

- Van még élő rekordod?

- Az ESPN biztos tudna mondani párat, de szerintem nincs. Mármint nekem, igazi Peytonnak nincs. Négyet a klónligában „saját magam” döntöttem meg, de az ugye nem számít. Vicces, hogy öt gyűrűm lett volna, ha a Browns visz el a drafton...

- Azt ugye tudod, hogy a klónliga nem egy alternatív valóság. Valahol örülök, hogy betiltották. Persze jó volt kívülről visszanézni a fiatalkori „önmagam”, de várható volt, hogy előbb-utóbb háború lesz a dologból…

- Hát igen... NFL-t nézel még?

- Amióta betiltották az ütközéseket, csak a Super Bowl-meccseket, de abból se mindet. Te?

- Néha. Ha valamelyik csapatnak már csak egy győzelem hiányzik, be szoktam kapcsolni, de szerintem jobb volt a régi, egymeccses formátum.

- Ja, az öcsédnek, talán... Ha mi is 4 győzelemig játszottunk volna, soha nem nyer Super Bowlt… Tényleg amúgy mi van vele?

- Eli-jal? Jól van, köszi. Szeretett volna eljönni, de még állnak a rájátszásban, talán idén meglesz a győzelem is. Végre kezdik megszeretni Philadelphiában. Múltkor már csak a második negyed közepéig fújolták és egyre ritkábban dobálják meg. A hétvégén a Washington Native Americans ellen játszanak.

- Kemény azért, hogy pont az Eagles-höz ment.

- Hát ja, főleg, hogy hívták a Jaguarshoz is. Ott ráadásul nem csak vezetőedző lett volna, hanem GM is egyben. Csak hát a tököm akar Londonba költözni és napi két órát ingázni…

- Érthető. Kedves volt tőle, hogy eljött Bill temetésére. Mondtam is akkor neki.

- Ez csak természetes. Kár, hogy ő nem lehet itt…

- Hát igen, bár én azért valahol örülök, hogy nem élte meg a költözést. Dallas Patriots… Hánynom kell!

- „Amerika új csapata…”

- Ez a kis Jones hülyébb, mint az apja volt. Pedig az nagy teljesítmény.

- Ne is mondd, először azt hittem, valami rossz vicc, hogy a végrendeletében Baghdadba vitte a Cowboys-t, de hát Jerry mindig is nagy troll volt, az olajárak pedig végül őt igazolták.

tom-brady-jersey-hall-of-fame.jpg

A két öreg lassan tovább botorkált a teremben, mígnem odaértek Tom saját vitrinéhez, amelyben néhány labda, mez és egy sisak mellett hét darab bajnoki gyűrű másolata pihent.

- A hetedik gyűrűdet sosem hordod? – evezett kicsit kényelmetlenebb témákra Peyton.

- Nem.

- A sérülés miatt?

- Nem. Azért, mert abban a döntőben már nem én játszottam, hanem Manziel. Azt a gyűrűt ő nyerte, nem én.

- Megbántad?

- Mit?

- Hogy 45 éves korodig nem hagytad abba…

Tom kivárt a válasszal. Zavarában a kezén lévő gyűrűket kezdte csavargatni jobbra-balra. Peyton már-már úgy volt vele, hogy inkább más irányba gombolyítja tovább a beszélgetés fonalát, amikor barátja végül megtörte a feszült csendet.

- Figyelj, az orvosok már 2018-ban megmondták, hogy a térdem nincs túl jó állapotban. Tudtam, mit vállalok. A széket is. Csak azt sajnálom, hogy a sérülésem miatt illegális lett a passrush. Amit ezért kaptam a szurkolóktól, sokkal jobban fájt, mint hogy kerekesszékben vagyok.

- Én a nyakammal nem mertem bevállalni. Két gyűrű elég volt. A csúcson kellett abbahagyni. Tudtam, hogy nincs bennem több.

- Azért még egy évre visszajöhettél volna.

- Hogy a Tied legyen az utolsó szó? – kérdezett vissza Peyton nevetve - Kösz nem…

- Nem. Azért, mert ellened szerettem a legjobban játszani. Nélküled már nem volt az igazi. Persze jó volt szivatni a fiatalokat, de azért hiányoztak a rangadóink.  

- Nekem is. Két évig a tévét sem tudtam bekapcsolni, ha Pats meccset adtak. Pedig egyszer még elgondolkodtam a visszatérésen.

- Komolyan?

- Ja, a Bills-be hívtak.

- Azt hittem az csak pletyka volt.

- Nem, tényleg megkerestek. Vicces lett volna évente minimum kétszer játszani, de már csak a saját renomémat romboltam volna le.

- Csóri Buffalo, azóta sem jutottak playoffba.

- Valld, be a végén már csak azért maradtál, hogy Rex Ryant szivasd.

- Jó, nem tagadom, komoly szerepe volt benne…

Mindketten nevettek, miközben a következő terem felé vették az irányt. A folyosón már a feleségeik várták őket.

manning-peyton-hall-of-fame.jpg

- Megbeszéltük a múzeumigazgatóval, hogy a vetítőben megnézzük az utolsó meccseteket. Lenne hozzá kedvetek? – kérdezte Gisele.

- Az egészet, vagy csak a háromszori hosszabbítást? – kérdezte Peyton.

A feleségek összenéztek, majd kórusban válaszoltak: - Az egészet.

A két idős pár lassan haladt végig az oszlopokkal szegélyezett termen. Peyton még mindig tolta barátját és immáron oldalbordáikkal együtt idézték fel a régi szép időket. Annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették Tim Tebow vitrinét, amelyben a sok-sok NFL-es relikvia mellett a korábbi játékos Hall of Fame-nek adományozott pápai süvege is kiállításra került. A csarnok végéhez érve végül beléptek az unokák csacsogásától hangos vetítőterembe, magukra csukták a barna bőrrel szegett, hatalmas ajtót, és immáron nem ellenfélként, hanem barátként, családjaik társaságában újranézték utolsó közös NFL-élményüket, minden idők legnagyobb amerikai futball meccsét, a 2015-ös szezon AFC döntőjét…

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel