Peyton Manning egészségesebb, mint idén bármikor, nem úgy a Steelers.

A Steelers és a Broncos a 2010-es években eddig már háromszor találkozott egymással. Az első rögtön egy emlékezetes rájátszás meccs még 2012 januárjából, amikor a Wild Card körben feszültek egymásnak a felek. Aki látta, biztosan nem felejti azt a mérkőzést, hiszen az összecsapás hosszabbításba torkollott, ott viszont rögtön az első játék mindent eldöntött, köszönhetően Tim Tebow és Demaryius Thomas 80 yardos összjátékának. 29-23-ra tehát a Denver nyert, ahogy egy fél évvel később az alapszakasz nyitófordulójában is, igaz akkor 31-19-re. Ez volt Peyton Manning első meccse a Broncos színeiben, a QB pedig 253 passzolt yarddal, valamint 2 TD-vel vette ki részét a győzelemből. Ezt követően azonban egészen 2015 decemberig kellett várni az újabb találkozásra, melyen már a Steelers diadalmaskodott 34-27-re, az Osweilerrel felálló Denverrel szemben.

tim-tebow-rush-td-vs-steelers.jpg

A felek legutóbbi három összecsapásának mérlege tehát 2-1 a Broncos javára, úgy, hogy három különböző irányítóval vívta meg ezeket a mérkőzéseket a Denver. Ezúttal az alapszakasz során rögös utat bejáró Manning kapja majd kezébe a karmesteri pálcát, a csapat szurkolói számára pedig jó hír, hogy a friss hírek szerint a QB ebben az idényben még nem volt olyan egészséges, mint most. Lehetetlen megjósolni, hogy Manning milyen formában fog visszatérni, de ha tényleg a lábsérülése akadályozta a szezon elején, akkor akár az is megtörténhet, hogy az elmúlt évek kiváló formájában láthatjuk viszont a játékost. Ehhez persze jön egy másik összetevő is, a playoff, hiszen régóta tudjuk, hogy Manning azért a rájátszás meccseken képes betlizni.

Pittsburgh-ben azonban jó eséllyel annak is örülnének, ha az egészséges jelzővel lehetne illetni a keretet, csakhogy náluk közel sem ilyen rózsás a helyzet. Ben Roethlisberger ugyan tudja vállalni a játékot, de közel sem biztos, hogy száz százalékos formában van, miközben legjobb elkapóját is nélkülöznie kell majd. A múlt héten a meccsből kifejelt Antonio Brown ugyanis Adam Jones ostoba trashtalkja ellenére közel sem szimulálta az agyrázkódást, hanem tényleg gondjai vannak, így ki is kell hagynia ezt a találkozót. Mellette DeAngelo Williams sem tudott felépülni a lábsérüléséből, így ő is csak a partvonalon kívülről szurkolhat csapatának, na meg a helyére ismét beugró Jordan Todman – Fitzgerald Toussaint párosnak.

peyton-manning-ben-roethlisberger.jpg

Mindezek fényében talán nem túlzás kijelenteni, hogy ezt a párharcot bizony az fogja eldönteni, hogy sikerül-e pótolni a Steelers-nél a sérülteket, illetve hogy a két kezdő irányító valójában milyen egészségi állapotban lép majd a gyepre.

A kiváló idényt futó Broncos defense az alapszakaszban képtelen volt megállítani Antonio Brownt, aki 189 yarddal és 2 TD-vel zárta az összecsapást. Ezúttal a Martavis Bryant - Markus Wheaton – Darrius Heyward-Bey hármas lesz kénytelen nagyot villantani az első számú receiver hiányában, de nehéz elképzelni, hogy az Aqib Talib – Chris Harris cornerback duót ők úgy megégessék, mint tette azt Brown.

brock-osweiler-vs-steelers.jpg

Nálunk a meccs egyértelmű esélyese a hazai csapat, de nyilván ez a rájátszás, ahol semmit nem lehet tutira venni. Mégis van egy olyan érzésünk, hogy Manning jó formában tér vissza, miközben a Denver defense képes lesz dominálni a sérülésekkel sújtott Steelers támadókat, aminek az lesz a vége, hogy a Broncos magabiztosan masírozik be a főcsoport döntőjébe, ahol újra Brady – Manning csatát láthatunk majd.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel