A 9. hétig biztosan nem játszik.

 

Aggódhatnak a Chargers-szurkolók, a gárda legjobbjának, Joey Bosának ugyanis a jelek szerint nem javul a sérült lábfeje.

A 23 éves pass rusher még augusztusban sérült meg, akkor a csapat azt kommunikálta, hogy Bosa lábában zúzódott a csont, ám néhány hétnél tovább nem tarthat a felépülés – mindennek több mint egy hónapja, a védő pedig most arról beszélt, hogy tulajdonképpen még azt sem tudniják, meg kell-e műteni a lábfejét.

Mint azt Bosa elmondta, jelenleg olyan rehabilitációs munkát végez, amely arra alapoz, hogy nem kell kés alá feküdnie, ám a kilencedik fordulóig biztosan nem léphet pályára, ráadásul igazából ekkor fog csak kiderülni, hogy Bosa egyáltalán játszhat-e a 2018-as idényben.

Ez így egyelőre nem túl biztató…

(Fotó: trbimg.com)

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel