Továbbra is rengeteg a kérdés a klasszis válla körül.

 

Andrew Luck, az Indianapolis Colts klasszis irányítója 2017 elején esett át egy vállműtéten. Noha a 28 éves klasszissal kapcsolatban a Colts vezetősége rendre azt nyilatkozta, hogy a 2017-es idényben pályára léphet, a quarterback végül hosszas huzavona után sérültlistára került, és egy percet sem töltött a pályán.


A 2018-as év első heteiben előjött a kérdés, Luckot ismét meg kell-e műteni, ám a beavatkozás elmaradt, a csapat és a játékos állítólag több specialista javaslatára úgy határozott, nem lesz szükség második operációra.


Telnek-múlnak a hónapok, Luck pedig most hosszas hallgatás után kiállt a nyilvánosság elé, sajtótájékoztató keretében beszélt a jelenlegi állapotáról – noha az irányító az elmondása szerint bizakodó, azért a nyilatkozata után sokan már a legrosszabbtól tartanak, Andrew Luck ugyanis elárulta, az elmúlt hónapokban egyáltalán nem vett labdát a kezébe!


Majd ha eljött az ideje, elkezdek dobálni. Ez most még nem jött el – árulta el a Csikók sztárja, meghökkentve sokakat. – Nem mondhatnám, hogy tökéletes állapotban vagyok most. Rendkívül türelmetlen vagyok, és ebben hibáztam is, ami az előző rehabilitációmat illeti. Kihagytam lépéseket, elsiettem a visszatérést, ezt nem kellett volna.”


Nem szeretném elkövetni ezt a hibát ismét. Nagyon óvatos vagyok, lépésről lépésre haladok a felépüléssel, nagyon erősen hiszek abban, amit most csinálunk. Vannak dolgok, amikhez idő kell, ezt meg kellett tanulnom. Megtanultam, hogy amikor már roppant türelmetlen vagyok és elsietném az egészet, akkor lenyugodjak és visszafogjam magam. Jelenleg nagyon nagyon magabiztos és optimista vagyok, ami a visszatérésemet illeti. Rendbe jövök és erősebben térek vissza, mint amilyen azelőtt voltam. Jobb irányító, jobb ember és jobb csapattárs leszek. Magabiztos vagyok.”


Luck elmondta, a nyári önkéntes felkészülésen ott lesz a csapattal, ám dobálni nem fog. A cél, hogy az edzőtáborra már egészséges legyen, igaz, Frank Reich vezetőedző ennek kapcsán megjegyezte, nem elképzelhetetlen, hogy Luckot még a training camp idején sem fogják pályára engedni.


Noha Luck nyilatkozata sok helyen valóban magabiztosságot és pozitívumot tükröz, rengeteg szakértő már elkezdte kongatni a vészharangot, az ugyanis, hogy az irányító mintegy 14 hónapja nem dobált, és még ezek után sincs megközelítőleg sem száz százalékos állapotban a válla, rendkívül aggasztó.


Sokan már azt rebesgetik, hogy a Colts óriásit hibázott azzal, hogy elcserélte az 1/3-as picket, Lucknak ugyanis könnyen lehet, hogy véget ért a profi karrierje. A rengeteg komplikáció kapcsán sokan párhuzamba állították Luck esetét Chad Penningtonéval, aki nagyon ígéretesen kezdte karrierjét, ám egy súlyos vállsérülés után ugyan vissza tudott térni az NFL-be, de karja már közel sem volt ugyanaz, dobásai gyengék és pontatlanok lettek. Így lett Pennington az NFL egyik legnagyobb tehetségéből az egyik legnagyobb csalódása, akinek a sérülések vetettek véget a pályafutásának.


(Fotó: clutchpoints.com)




Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel