Felkészül: Bradley Chubb.

 

A Broncos a 2015-ös draft első körében választotta ki Shane Rayt, ám a pass rusher egyelőre nem igazán tudta megmutatni a benne rejlő tehetségét – a 25 sztendős pass rusher a 2017-es idényben végig csuklósérüléssel bajlódott, ami miatt sérültlistára is került, majd megműtötték.

Noha eleinte úgy tűnt, hogy a 2018-as szezon elejére rendben lesz a védő, Ray az elmúlt hetekben rendre nagy fájdalmat érzett a csuklójában, a Broncos orvosi stábja pedig most úgy döntött, újra megoperálja a játékost. Rayre így legalább három hónapos kihagyás vár, ami azt jelenti, hogy a pass rusher szeptember közepén térhet vissza, és ki kell hagynia a denveriek teljes felkészülését, ráadásul vélhetően PUP-listán fogja kezdeni az alapszakaszt.

Ray sérülése óriási esélyt ad az 1/5-ön draftolt Bradley Chubbnak, akinek így tulajdonképpen nem igazán maradt vetélytársa a poszton, s szinte biztosan kezdeni fog már az első meccsen Von Miller másik oldalán.

(Fotó: cdn.vox-cdn.com)

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel